Belső Harcok Útján – avagy – Személyes eredményesség 10 lépésben

 

Azt szeretném előre leszögezni, hogy az alábbi cikk nem lesz megváltás varázsütésre senkinek, de az biztos, hogy ha elindulsz ezen az úton, akkor olyan eredményeket fogsz magadénak tudni, amit eddig nehéz volt elképzelni. Leszámolunk a panaszkodással, az áldozatszereppel és azzal a hátráltató szemlélettel, hogy nem Te irányítod az életed és csak elszenvedője vagy egy csomó körülménynek.

Önbizalom, önbecsülés és magabiztosság. Bátran tegye fel a kezét az, aki nem szeretné magáénak tudni, ezek közül valamelyiket? 3,2,1…Nos, nem látok sok kezet a magasban… ? Dolgozzunk akkor ezen egy kicsit, ugyanis rengetegen fordulnak hozzám ilyen és hasonló témákban. De hát kinek ne lenne szükség egy kis erősítésre ezen a fronton?

A mai bejegyzésem célja, hogy gondolatokat ébresszek az érdeklődőkben és adjak néhány kapaszkodót ahhoz, hogy a személyes eredményességet meg tudd valósítani vagy megőrizni a hétköznapokban.

Következzen tehát 10 harcos szemlélettel összhangban lévő gondolat, ami segít az eredményes önmenedzselésben és a „személyes erő” felépítésében.

 

  1. A döntéseid szabadságát csakis Te korlátozhatod

Könnyű áldozatszerepbe süllyedni, és azt mondani: „Ez van, nem tudok mit tenni, majd egyszer talán lesz jobb is.” Valóban könnyű, de se nem célravezető, se nem egy kellemes lelkiállapotot előidéző szemlélet ez. Ne felejtsd el, hogy Te döntesz. Te döntesz arról, hogy irányítója, vagy elszenvedője vagy az életednek. Mert nem kell, hogy áldozat légy, bizony képes vagy alakítani. Ehhez pedig egy dolgot kell tudatosítani magadban; van egy veled születetett ajándékod, a választás szabadsága. Ha kinyitod ezt az ajándékot és élsz vele, hatalmas személyes erőt meríthetsz belőle.

Ha a körülményeidet nem is tudod megváltoztatni, abban mindig szabad kezet kapsz, hogy hogyan reagálsz rá. Mielőtt „hirtelen felindulásból elkövetett áldozatszerep”-be kényszeríted magad (legyen ez harag, beletörődés, idegeskedés, panaszkodás, stb.) állj meg egy percre. Vegyél egy mély, jóleső levegőt. Csomagold ki az ajándékod és válaszd meg tudatosan, hogy mit fogsz csinálni. Ez az ösztön felett uralkodó tudat. Irányítsd Te a válaszaidat és válaszd a helyes utat, helyes emberi értékek mentén.

  1. Beszélj úgy, mint egy Harcos!

Milyen érzést vált ki, amkor valaki elmeséli a tennivalóit és így fogalmaz: ezt kell csinálnom, oda kell mennem, el kell készítenem valamit…? Kell, kell, kell…szegényt, hogy rángatja az élet, ugye? Muszáj neki ezeket a dolgokat megcsinálnia, kínszenvedve és fogcsikorgatva. El tudod képzelni, hogy egy harcos így beszéljen: el kell mennem edzeni, már megint gyakorolnom kell az új fogást, ma meg fekvőtámaszokat kell csinálnom.  Hát, nem az a győztes hozzáállás, ez elég jól kihallatszik. Mennyivel inspirálóbb hallgatni, ha valaki kicseréli a „kell” szócskát arra, hogy fogom. Meg fogom csinálni azt a prezentációt, elmegyek edzeni és gyakorlom az új fogást, ma meg fogok csinálni 100 fekvőtámaszt. Ebben már van spiritusz. Mindjárt az az érzésem, hogy ez az ember tudja, hogy mit akar, és ezért irányítja is a dolgait. Eldönti mit csinál, miért, és azt meg is fogja valósítani. Nem azért mert kell. Hanem mert akarja. Ez belső motiváció. Tűz. Biztosan hallottál már arról, hogy a szavak önbeteljesítő jóslatként működnek. Pontosan erről van szó! A „válogasd meg a szavaidat” ezennel új értelmet nyert. Válaszd azt, hogy úgy beszélsz, mint egy harcos. Te döntöd el, mit fogsz csinálni és miért. Beszélj így, hidd el, hihetetlen ereje van a kimondott szónak. Figyelj rá tudatosan, teszteld egy napig, és ha van kedved, írd meg egy rövid kommentben mit tapasztaltál (magadon és a környezeted reakcióin). Nem nagy ördöngősség, csak el kell kezdeni. Harcos szóhasználatra fel barátom!

  1. Nintendo-zz!

Egy korábbi cikkemben írtam már a Nintendo hozzáállásról, ezért nem fejtegetem újra. Fókuszálj arra, amire hatással tudsz lenni és ne aggódj olyanok miatt, amire nem. Tölts a napodból minél több időt azokkal a dolgokkal, amik a befolyásolási körödbe tartoznak és figyeld a hatást. Szépen lassan kezdje ez a gondolkodás kitölteni a napod és vegye át a helyét a panaszkodásnak. Érezni fogod az erőt és a tétlenségből való felszabadulást.

  1. Légy a változás ügynöke!

Wow! Ez az ember önállóan gondolkodik, felelősséget vállal a döntéseiért, nem panaszkodik és azokkal a dolgokkal foglalkozik, amire képes hatással lenni. És sokkal jobb lett a kisugárzása. Ezt fogja rajtad észrevenni a környezeted és egyre kiváncsibbak lesznek a receptedre. Példa leszel, hogy így is lehet. Te leszel a változás ügynöke. Vezess és légy pozitív hatással a példád által.

  1. Mission Possible!

Szegény Ethan Hunt (Mission Impossible) nem bírta volna túl sokáig (valljuk be), ha nem tiszta számára a küldetése célja, és hogy mit és miért akar elérni. Ötödik lépésként arra bíztatlak, hogy fogalmazd meg a személyes küldetésedet és adjon ez támpontot a fontos döntsékhez. Mi fontos igazán az életedben, milyen ember akarsz lenni, és mit szeretnél megvalósítani az életed során? Gondold át és ÍRD LE. Ez lesz a személyes alkotmányod, ami utat mutat majd a mindennapokban és a nehéz időkben, és segít a helyes úton maradni.

  1. Szerepekben gondolkozz!

Imádok színészkedni. Izgalmas dolog szerepeket játszani, hitelesen és sikeresen. Az életben is szerepekben vagyunk: vezetői szerepben, apaszerepben, férj és gyermek szerepben, targoncás szerepben, stb. Minden szerep más, és mást is szeretnénk elérni benne. Körültekintő apa és szerető targoncás. vagy inkább fordítva nem? Szerető apa és körültekintő targoncás. Gondolkodj el és fogalmazd meg, az életed legfontosabb szerepeiben mit szeretnél elérni és majd 90 éves korodban visszatekintve azt mondani, hogy „ez igen, jól csináltam.” Gondold végig a szerepeidet, írd le mit szeretnél bennük elérni.

  1. Kókusz – a fontoson a fókusz!

Most már tudod, mik a legfontosabb szerepeid és az egyes szerepekben mik a hosszú távú céljaid. (Ezeket hangold össze a korábban megfogalmazott küldetéseddel is!) Kezd egyre tisztábbá válni, mi az igazán fontos az életedben. Ha ezekre tudatosan időt szánsz, akkor nem csalódott leszel az „Út” végén, hanem büszke és boldog. Igazítsd a döntéseidet a legfontosabb dolgaidhoz. Ezeket sose hanyagold el és tartsd őket szem előtt! Ez értelmet ad majd a kitartásnak a nehezebb időkben is.

  1. Nem fontos – akkor minek?

Te döntesz és irányítod az életedet. Már tudod, mi az igazán fontos és ezekre figyelsz is. Mit fogsz tenni azokkal a dolgokkal, amik nem visznek előre, amik korlátoznak és nem járulnak hozzá a küldetésed és az egyes szerepeidben kijelölt hosszú távú céljaid megvalósításához? Ezek olyan szokások és teendők, amiket érdemes először tudatosítani, sorra venni, majd dolgozni a kiiktatásukon. Sokkal értékesebb az időd annál, minthogy ilyen dolgokkal vedd el a fókuszt az igazán fontos dolgaid elől. Egyetértünk?

  1. Heti ütemezés indul!

Ha igazán átütő változást szeretnél, kezdj el heti szinten tervezni. Ne csak a tennivalókat sorakoztasd fel, hanem kezd a szerepeidből származó legfontosabb dolgokkal. Ezeket ütemezd be először a hetedbe, majd ez után jöhet a többi dolog. Így biztos nem fogsz elhavazódni és a fontos dolgok a helyükön lesznek kezelve – haladni fogsz velük. Milyen jóleső érzés! Tervezz hetente, tudatosan a fontos dolgok köré szervezve a többi teendődet. Ne feledd a megújulás is fontos, tervezz be pihenőket! Szabály, hogy a naptárad ne legyen jobban feltöltve, mint 60%, mert könnyel elúszhatsz, ha túl sűrű a terv.

  1. Légy hű Önmagadhoz!

És jönnek majd a megszokások, egy hirtelen helyzet, ami áthúzná a számításodat és a terveidet. Kényelmesebb lehet persze az egészség jegyében betervezett futás helyett igent mondani a  szomszédodnak egy sörre, de ha már korábban betervezted és fontosnak tartod, akkor állj ellent. Korábban fontos volt, hogy fitt maradj, legyél hű önmagadhoz és tarts ki. Most szilárdítod meg az új szokásaidat, ami nem egyeszerű, de kellő elszántsággal és önfegyelemmel menni fog. Menj el futni, és ütemezd utána a sört. Hidd el a környezeted is meglepődik majd micsoda elszántság van benned, a sör is jobban fog esni. A kitartásod pedig példa lesz, ami elindítja a vezérhangyát a szomszédban, hogy igen …így is lehet … Előbb, vagy utóbb, de a csepp be fog gyűrűzni!

 

Ahogy írtam, nem varázsütésre leszel eredményesebb és magabiztosabb. Elszántság, kitartás és fókuszálás, amikre szükséged lesz hozzá. Bízom benne, hogy találtál olyan gondolatot a fenti 10 lépésben, amit hasznosnak találsz és ki fogsz próbálni. Ez a 10 pont arra hivatott, hogy egymásra épülve segítségen Téged támogatni, ha valamiben változtatni akarsz.

Jó utat a belső harcok során, kívánom, hogy szánj időt az egyes lépések átgondolására, próbáld ki őket és figyeld a hatást magadon és a környezeteden. Ne feledd, először mindig a saját, belső harcainkat kell megvívni. Ezt fogja követni a győzelem.

Személyes és vezetői eredményesség fejlesztéséhez kapcsolódó tréningek és coaching kapcsán keress bizalommal.

(A 10 lépéshez az ötletindítót Stephen R. Covey – A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása – című művének egy része adta).

Harcos üdvözlettel,
Zoli