A tavalyi évben sok nagyon izgalmas munkám volt tréning és személyes fejlesztés területén is. Sok volt, ahol olyan hatást sikerült elérni, amiért még erősebben érzem, hogy erre az Útra kellett lépnem és hogy nagy szükség van a szakmánkra. Ehhez persze szükség volt a visszajelzésre is, amit most gyűjtök be az ügyfeleimtől. 🙂 Ebből osztanék veletek egyet jó szívvel. A közös munka persze közös felelősség, én csak az egyik oldalát tudom adni a történetnek (az iránytűt). Arra is szükség van, hogy a másik személy is odategye magát és megtegye az első és sokszor nagyon nehéz lépéseket az Úton. Ezúton is gratulálok K-nak az elkötelezett munkájáért és hogy az Útkeresést nem adta fel…azt mondják, ha a tanítvány kész, a mester megjelenik. Pont akkor és pont ott ahol, lennie kell. Igy tovább Harcos! 😉
“Két héttel ezelőtt történt az életemben egy esemény, amely azóta is meghatározza a napjaimat, és tudom, hogy a jövőmre is ki fog hatni.
Az eseménye egy beszélgetés volt, amelynek időtartama csupán négy órát vett el az az napomból, de felbecsülhetetlen mennyiségű időt adott a jövőmhöz. De mielőtt a jelen és a jövő kerülne előtérbe mesélnék röviden a múltamról. Az utóbbi tíz évemben az útkeresés, az új dolgok felfedezése és kipróbálása, spirituális belsőm fejlesztése, a célom és valódi énem megtalálása volt a jellemző. Ezek érdekében óriási mennyiségű személyiségfejlesztő, motivációs, célmeghatározó és spirituális könyvön rágtam át magam, több tréningen vettem részt, sok hasonló gondolkodású emberrel kerültem kapcsolatba. Szinte minden könyvnél, tréningnél, beszélgetésnél átéltem az „aha” élményt, de pár nap alatt kihalt a lelkesedés, elmúlott a felfokozott „megtaláltam az utam” érzés. A gyakorlatba és a hétköznapi életben ezeket az élményeket nem sikerült átültetnem. Mint nagyon sok ember én is több területen, több szerepben próbáltam helytállni, megfelelni, időt beosztani és maximálisan teljesíteni. De mivel minden feladatot, eseményt, embert, szerepet egyformán fontosnak tartottam folyamatosan elcsúsztam az idővel, rohanás és káosz lett a napomból, a betervezett és megígért feladatok egy része el sem készült, mentegetőzéssel, csalódottság érzéssel zárult a nap. Nagyvonalakban tudtam mi a célom, de úgy éreztem csak tolom magam előtt és a napok csak telnek és nemhogy közelítenék, de egyre távolodom tőle. A gondolkodásom, a dolgokhoz és emberekhez való hozzáállásom közben fejlődött, a nyitottságom és érdeklődésem egyre erősebb lett, és éreztem, hogy előbb-utóbb rájövök a titok nyitjára, de egyedül kevés vagyok ehhez. Bár nem tudtam ki fog segíteni, de bíztam egy csodában illetve a Jóisten gondoskodásában. És ő az utam kereszteződésébe állította azt az embert akinek köszönhetően most már úton vagyok a célom felé. És hogy érte ő el ezt nálam? „Csak” KÉRDEZETT nem osztott tanácsot, nem javasolt, nem kutatta a múltamat, nem elemezte a problémáimat, csak mélységekbe hatolva kérdezett és várt, várta a szívből jövő válaszokat. Mert az igazi célok ott rejtőznek, a szív mélységeiben, nem a felületen, nem a gondolatokban. Ezeknek az álmok, célok, amik igazán az enyémek, amikért érdemes tovább haladni, reggel felkelni, tervezni, felelősséget vállalni, nemet mondani, kapcsolatokat építeni, egy szóval ÉLNI.
Ezúton is köszönöm Zolinak, hogy az utam kereszteződésében ott volt, megszólított, iránytűt adott. Köszönöm, hogy az utamon továbbra is ott van, kérdez és a szívből jövő válaszra vár, a saját céljaimhoz igazítja, adagolja az útravalót, amivel a göröngyös út megtétele is sokkal könnyebb, és az út maga is élménnyé és örömmé válik.” (R.K.)