Biztosan mindenki hallott már róla, hogy vannak olyan elvetemült futóversenyek, ahol a sportolók a hétköznapi ember számára elképzelhetetlen távokat küzdenek le. Olyan távokat, ami néhányunkat bicajon, de még kocsiban töltve is erősen megviselne (főleg klíma nélkül). Ezek a távok a legkeményebb harcosok távjai, ahol a fizikai megterhelés a pszichikaival talán fel sem ér. Itt igazán fejben dőlnek el a dolgok. Gondoltam megosztom veletek mit tanultam a hétvégén, és így talán nem csak két ember világa lesz gazdagabb, hanem sokkal többeké.
Volt szerencsém részt venni ugyanis egy ilyen versenyen, de még mielőtt bárki is arra gondolna, hogy én versenyeztem, gyorsan elhessegetem az efféle gondolatokat. A távon (111 km) csak edzőként kísértem végig és támogattam egy kiváló sportolót – nevezzük ezután UltraPapának. UltraPapa 4 éve egy véletlen során talált rá az Útjára, a futásra, amiben azóta olyan emberfeletti távokat teljesített, amit sokan még több év sportmúlttal magunk mögött is teljes meghajolással ismerünk el. A felékszülés és az ultra-táv teljesítése során olyan dolgokat éltünk meg, amitől nem csak okosabbak, de talán bölcsebbek is lettünk, és ami mind magánemberként, mind vezetői trénerként rányomta a bélyegét az ez utáni életünkre. Igyekszem úgy megfogalmazni, hogy a futástól elvonatkoztatva mindenki a saját élethelyzetére tudja értelmezni, aki csak szeretné.
Rengetegen keressük az Utat. Valahol ez az életünk célja is. Azt, hogy miben vagyunk jók, mi az, amiben igazán tehetségesek vagyunk és amiben úgy érezzük, hogy igazán erre születtünk. Talán nem is lehet megfogalmazni, mit ad az érzés, amikor megtalálod. A siker érzése nem írja le jól, az öröm és belülről fakadó kiáltás, hogy „Igen! Ez az! Végre megvan, ezt akarom csinálni!” talán egy kicsit jobban átadja az élményt. De hogyan érhetném ezt el? Úgy, mint minden keresés, az útkeresés is azzal kezdődik, hogy elindulsz és kipróbálsz dolgokat. Egyszer ezt, egyszer azt. Légy nyitott. Ha nem keresel igazán odaadóan, akkor nem is találsz. Vagy ha meg is találod, lehet, hogy nem veszed észre, vagy nem értékeled…mert nem is kerested.
UltraPapa 4 éve még szinte sosem futott és nem is gondolta magáról, hogy tud futni. De aztán egyszer csak látott valakit futni, és azt mondta, hogy „ez jó lehet, kipróbálom”. Munkásruhában és bakancsban, az erdőben. Itt kezdődött az, ami most már legenda. Félmaratonok, maratonok, 50 km feletti távok és a Bakonyban történő 30+ km-es, több órás hegyi futások -10 és +35 °C között.
Azt tanultuk ebből, hogy ki kell próbálni minél több dolgot. Így van csak lehetőséged megismerni magad (felderíteni az ismeretlen területeidet). Nem töprengeni, rágódni, csak csinálni, nekimenni – élni. Menj el futni egyet, menj el falat mászni, menj el evezni, taníts valakinek valamit, kezdj el rajzolni. Mindegy, hogy mit, csak próbáld ki. Akkor is, ha eddig sosem csináltad. Ne állítson meg az a fejben szóló hang, hogy én még sose csináltam, biztos nem menne. Ez nem így működik, ki kell lépned a komfortzónából, ami azzal kezdődik, hogy belelépsz egy új és esetleg először kényelmetlen szituációba és kicsit jobban megismered Önmagad. Kifogás mindig lesz az elindulás ellen, de ezt egyszerűen le lehet győzni: Ne gondolkozz túl sokat. Számolj vissza 5-től és indulás!
Ha van egy világos célod, azért a célért sokkal nagyobb erőfeszítéseket tudsz tenni. Ha van egy célod, akkor van miért felkelned reggel, és elindulni felkészülni/edzeni/tanulni még mielőtt a nap felkelne. Nem a csillagokat kell belőni célnak! Először csak kicsi célok kellenek: 5 km, 10 km, 2 óra futás, napi fél óra nyelvtanulás, stb. Aztán a célok eléréhez vezető Út megtanít arra, hogyan készíts fel magad a nagyobb küzdelmekre. Megtanítja, hogyan viselkedj nehéz helyzetekben, és hogy hogyan küzdj le fizikai, vagy lelki korlátokat – mert bizony a korlátokat el fogod érni és ezután kezdődik az igazi harc. A határaid kitolása, a csúcsig. Szembenézni a gyengeségeiddel, dolgozni rajtuk, kifogni rajtuk, és kidolgozni azt az utat, amivel sikerülni fog, amivel még jobb leszel. Egy új taktika, egy új edzésmódszer, egy újfajta táplálkozás vagy csak egy naptár bevezetése, hogy fegyelmezettebb légy az életedben.
A célkitűzés hívja életre az Utat, ám azt nagy hiba elfelejteni, hogy az Út a fontos. A célod el fogod érni, de biztos, hogy nem a győztes pillanat, hanem az odavezető út, a nehézségek legyőzése, a padlóról való felállás lesz az, amire emlékezni fogsz és amire büszke leszel. Büszke leszel, mert nem adtad fel, legyőzted a démonokat és nem törődtél a fájdalommal. Végy egy mély levegőt, éld meg az Út minden egyes lépését, élvezd – mert ez az élet – és menj tovább, adj bele mindent! A célban pedig érezni fogod, hogy megérte. Ettől értékes igazán az, ahová eljutottál. Ez a messzi pont, ami néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt. Ez az a pont, amikor mindenki büszke lesz rád és elismerően bólint, éljen bármilyen dimenzióban is.
Bruce Lee azt mondta, hogy végzetes kimenetelű, ha a harc közben a küzdelem esetleges kimenetelén gondolkozol. Az elméd a jövőbe próbál kivetülni és nem leszel igazán jelen. Nem tudsz a mozdulatra figyelni és éberen megélni a Most-ot. Ez pedig koncentrációvesztéshez, azaz hibákhoz vezethet. Mindent kétszer alkotunk, egyszer fejben, egyszer pedig a fizikai valóságban. Legyen meg a célod, képzeld el, hogy ott állsz a verseny végén győztesen, de a felkészülés során csak az adott tevékenységre koncentrálj. Ne felejtsd el, hogy a tetteiddel és az azokat megillető teljes figyelemmel az utat építed a célod eléréséhez. Ha a tett helyes, az a célt szolgálja. Egy cél, egy ahhoz vezető terv és a tervek teljes figyelemmel végrehajtott apró akciói azok, amik biztosítják a sikered. A kulcs pedig az Itt és Most. Élvezd és szeresd minden lépését, ettől lesz értékes a cél is és ettől leszel igazán több az Út végére Te magad is.
Biztosan voltál már olyan helyeztben, amire visszatekintve azt gondolod, hogy nem bírtad volna ki, ha nem lebeg előtted egy nagyobb cél. Egy tőben leszakadt lábujjköröm egy átlagos napon mindennél kellemetlenebb érzés tud lenni, ami miatt mozogni se lenne kedvünk. Milyen érdekes dolog, hogy ha van egy célod – akkor ez csak egy nagyon apró, szinte észrevehetetlen kellemetlenségnek tűnik. Ha hajt a lelki tűz belülről, ha szívvel lélekkel el akarod érni azt, amit kitűztél akkor az eléd gördülő akadályok csupán átugrani szükséges kavicsok. Ha igazán akarsz valamit, és elkötelezted magad mellette, akkor nincs az az erő, ami megállíthat. Úgy gondolom, hogy ezt minden sikeres ember elmondhatja magáról a történetében. Minden viszonyítás kérdése. Ha igazán nagy a cél, a nehézségek nem állíthatnak meg. A verseny során a tűző nap, a jéghideg eső és az éjszakai szúnyoginvázió is próbára tette a kitartásunkat, és megtanított arra, hogy tiszteljük ezeket a nálunk nagyobb természeti erőket és legyünk alázatosak velük szemben. Ezek a nehézségek is mindig az Út (nagyon fontos) részei. Ezt ne feledd el!
Ha végigküzdötted magad az Úton, úgy, hogy közben végig élvezted, sokat tanultál magadról és elérted/vagy nem a célod akkor már csak egy feladatod van. Levonni a következtetéseket és elindulni újra. Egy új Úton egy új cél felé, vagy ugyanazon az Úton, csak egy kicsit még magasabbra. Most már tényleg akár túl a csúcson. Ez az a spirál, ami felfelé visz a fejlődésben és ami Harcossá tesz. Egy olyan személlyé, aki boldogan és a környezetének példát mutató inspirációval éli az életét.
Mert úgy gondolom legbelül mind így akarunk élni, mert ezért születtünk a világra. Csak néha szükség van egy kis szikrára, hogy lángra kapjunk és utána sose akarjunk máshogy létezni.
Légy fogékony a szikrára! 😉 Nyomás futni, Harcos!
UltraPapának pedig ezúton is szívből gratulálok és köszönöm! Jó volt együtt végigcsinálni és megtapasztani ezeket a pillanatokat. Büszkék vagyunk rád, így tovább!